Súgó: Kutatói adatlapok


A levéltárban őrzött iratok megtekintéséhez az adott évre szóló kutatói adatlap beküldésével lehet beiratkozni a megfelelő levéltárba.
 

A súgóoldal tartalma Kapcsolódó súgóoldalak

 


Kutatói adatlapok

Kutatói adatlapok ikon
A Kutatói adatlapok menüpont elérhető a Kutatóknak aloldalon, illetve bejelentkezés után a jobb felső sarokban lenyitható hamburgermenün keresztül vagy az Irányítópulton belül a Kutatói adatlapok fülön. Az első kutatói adatlapok már a regisztráció részeként is beküldhetőek, de az újabb kutatói adatlapok beküldéséhez semmiképp nem szabad új regisztrációt kezdeményezni, hanem először be kell jelentkezni a portálra.

Beiratkozási lehetőség a regisztráció során



Új kutatói adatlap leadása


A Magyar Nemzeti Levéltárba és Budapest Főváros Levéltárába egymástól függetlenül, külön kutatói adatlap beküldésével lehet beiratkozni, a megfelelő gombra kattintva a Kutatói adatlapok menüpontban. (Korábbi online beiratkozások után már van lehetőség új adatlap kitöltése helyett egy korábbi megújítására is.)  

Adatlapleadás gombok



Személyes adatok áttekintése


A kutatói adatlap két szakaszból áll. Az első szakaszban személyes és kapcsolattartási adatokat kell megadni, illetve szükség esetén kiegészíteni. Ezek az adatok levéltártól függetlenül azonosak, és a portálon korábban megadott adatok automatikusan megjelennek, ezeket nem kell újra beírni. A kötelezően kitöltendő mezőket csillag jelöli, de a születési nevet csak abban az esetben kötelező megadni, ha eltér a viselt névtől. Az "Út/utca/tér stb." mezőben kérjük a közterület neve mellett a közterület típusát (pl. Petőfi utca) is megadni! Az adatok kitöltése után a lap alján a "Tovább" gombbal lehet a következő oldalra lépni. A hiányzó vagy nem megfelelő formátumban megadott adatokra az érintett mezők alatt megjelenő hibaüzenet figyelmeztet, és ezek javításáig a továbblépés nem lehetséges.

A kutatói adatlap második szakaszában a konkrét levéltári kutatásra vonatkozó, csak az adott évre, az adott levéltárra érvényes adatokat kell megadni. Mind a két levéltár esetén szükséges a kutatás tárgyának, időkörének és jellegének meghatározása.


Kutatói adatlap – Budapest Főváros Levéltára


A kutatás tárgya/témája mezőben a kutatási téma, cél néhány szavas, általános leírását kell megadni (pl. családtörténet, építészettörténet). Lehetőség van a kutatási téma pontosabb meghatározására is, de a kutatni kíván iratokat itt nem szükséges felsorolni, ezekre a beiratkozás megerősítése után külön kutatói kéréseket kell beküldeni.

A kutatandó iratok keletkezési ideje mezőben, amennyiben az időkört pontosabban nem ismeri, elég az évszázadot megadni (pl. 19-20. század). A kutatás jellege lehet tudományos vagy magáncélú.

A kutatói nyilatkozat és az adatkezelési tájékoztató elfogadása szükséges az adatlap beküldéséhez. A tájékoztatási hozzájárulás megadását azért kérjük, hogy e-mailt küldhessünk például a kutatóterem nyitva tartásával kapcsolatos hírekről.


Kutatói adatlap – Magyar Nemzeti Levéltár


A Magyar Nemzeti Levéltár esetében a beiratkozás az Országos Levéltárban és az összes vármegyei tagintézményben is érvényes.

A kutatás tárgya mezőben aktuális kutatási témáját célszerű minél pontosabban meghatározni még abban az esetben is, ha a kutató érdeklődése több, egymással szorosan vagy lazábban összefüggő területre is kiterjed. Ez azért ajánlott, mert a téma ismeretében a levéltárosok szükség esetén könnyebben tudnak segíteni a kutatónak például a levéltári jelzet pontosításában.

Meg kell adni továbbá a kutatási téma időkörét (pontos évkör vagy század) és a kutatás jellegét (tudományos, magáncélú vagy egyéb) is.

A kutatói nyilatkozat elfogadása szükséges az adatlap beküldéséhez. A „Nyilatkozat a levéltári adatok betekintői adatainak megismerhetőségéről" szekcióban megjelenő jelölőnégyzetek működése: a hozzájárulás megadása nem kötelező, de amennyiben a kutató hozzájárul az adatai kiadásához, akkor meg kell adnia azt is, hogy milyen adatát lehet kiadni, és hogy kér-e értesítést az adatok kiadásáról, illetve, ha igen, azt milyen formában. Az alsó két szekció opciói csak a Hozzájárulás bejelölése után lesznek kiválaszthatóak, de a hozzájárulás megadása után mindenképp szükséges az alsó két szekcióból is egy-egy opciót kiválasztani, ennek hiányában egy hibaüzenet jelenik meg a Hozzájárulás jelölőnégyzet alatt, és nem lehet a kutatói adatlapot leadni.

 

A kutatási adatok megadása után a lap alján a "Kész" gombra kattintva lehet beküldeni a kutatói adatlapot, illetve a "Vissza" opcióval lehet visszatérni a személyes adatok áttekintéséhez.

Amennyiben KAÜ-hitelesítéssel regisztrált a portálra, ez az információ a beküldött kutatói adatlapokon is szerepelni fog, így az online adatlap a beküldéssel teljes. Egyszerű regisztráció esetén a kutatóteremben az első látogatása alkalmával szükséges lesz az adatok egyeztetése (személyazonosításra alkalmas igazolvány és lakcímkártya bemutatásával).

A "Kész" gomb megnyomása után a beküldés nem visszavonható, a beküldött adatlap adatai nem módosíthatóak. A kutató adatai, illetve a PDF formátumú kutatói adatlap ezután bekerül az adott levéltár belső rendszerébe. A kitöltött adatlap a kutató számára is megtekinthető és letölthető marad az ELP felületén.

A kutatói adatlapok feldolgozását a levéltárak nyitvatartási időben végzik. Az adatlap feldolgozása során a kutató az adott évre szóló látogatói jegyet kap, ez jelenti az aktív kutatói státuszt. A kutatói státusz a portálon csak ki- és bejelentkezés után frissül!
 


Leadott kutatói adatlapok
 

A leadott kutatói adatlapok levéltártól függetlenül egy közös táblázatban tekinthetőek át a Kutatói adatlapok menüpontban, a beküldés időpontja szerinti csökkenő időrendben (a legfrissebb van legfelül).

Az első oszlopban a BFL vagy MNL rövidítés jelzi, hogy melyik levéltárba szól az adatlap, ezután következnek a főbb adatok (kutatás tárgya, kutatás időköre, adatlap beküldésének napja). A megtekintés oszlopban látható ikonra kattintva lehet megtekinteni (illetve igény szerint letölteni vagy kinyomtatni) a PDF formátumú kutatói adatlapot.

Műveletek leadott adatlapokkal

Az utolsó oszlopban egy „Megújítás" link szerepel a korábbi években beküldött (és az adott évben még meg nem újított) adatlapok esetében. A Megújítás link használatával az adatok újbóli megadása nélkül lehet beiratkozni a korábbi kutatási téma megtartásával, esetleg pontosításával: ekkor a megjelenő űrlap ugyanúgy néz ki, mint új adatlap beküldésekor, de minden korábban kitöltött adat már szerepel rajta. Fontos, hogy a megújított adatlapot csak ugyanabba a levéltárba lehet beküldeni, ahova az eredeti adatlap szólt! Minden más korábban megadott adat a beküldés előtt módosítható.